A szaporcai Hétöles tó

Amennyiben Harkányban jár, bizony érdemes az Ormánságba – Magyarország éléskamrájába – is ellátogatni, hogy megismerhessük ennek a mezőgazdaságilag és gazdaságilag is egykoron aktív, sajnos napjainkban inkább elnéptelenedő területnek a történetét is.

A számos e célra alkalmas látványosság mellett, mint amilyen pl. az Ős-Dráva Látogatóközpont is, most egy kicsit természetközelibb ajánlatunk van: a szaporcai Hétöles tó, valamint a Fekete-víz mellett elnyúló gátak és bicikliutak.

Az alábbiakban az önkormányzat által megírt ismertetőből szemezgetünk.

A Hétöles tó Szaporca a térség egyik legnagyobb fesztiváljának, a Bőköz Fesztiválnak az egyik fő helyszínéül szolgál és népszerű pihenőpont a kirándulók körében is.
Több legenda is fűződik a tóhoz, mely nevét a feltételezett mélységéről kapta. Keletkezése az 1720-as évekre tehető és a Dráva örvénylésével függhet össze, a Dráva folyam egy nagy áradásakor keletkezett. A Dráva hatalmas robajjal betört a szaporcai híd irányában, ott megakadt és elfordult az áradat egy fordulattal, malomkerek hatással egy hatalmas tölcsért hagyva maga után. A Dráva ezt követően visszahúzódott a medrébe es a víz egy része a létrejött tölcsérben maradt tó formájában, 7 öl, azaz mintegy 14 méteres mélységben.

Az 1972-es nagy árvíz után a volt TSZ cukorrépát öntözött szivattyúzással a tó vizéből. A szivattyúzás hatására a homok beáramlott a tölcsér középpontja felé, lassan feltöltve a tavat, így annak mélysége ma már csak 4 méter.

A tó évszázadokon keresztül szolgálta az itt élő embereket, pl. a jószágok itatása céljából. A tavat 2015 – 2016-ban rekultiválták, így nyerte el mai formáját.

Érdekes információkat találhat a tóról az alábbi elérhetőségen is:

Hétöles tó - a Szaporcai Önkormányzat ismertetője szerint
Szaporcai Önkormányzat ismertetője szerint

Néhány képpel mi is szolgálhatunk a tóról és annak környékéről. Kérjük, tekintse meg galériánkat!