
- Az Esemény már lejárt!
Ormánsági kultúra 2. – Szaporcai Cifraház
2023.06.10. @ 12:00 - 18:00
Free
Az ormánsági kultúra megtartása, megismertetése, terjesztése szállodánk és a Szaporcai Cifraház és a Vidéken Jó! alapítvány eltökélt szándéka :), ennek keretében hadd ismertessük meg Önökkel ezt a programlehetőséget, mely leginkább a Kémesi és Szaporcai táncok köré összpontosul.
Nyitás: 2023.06.10., 12:00
Az állandó kiállítások és programelemek mellett most Kirch Zoltán előadását hallgathatja meg a közönség 14:00-tól. Kirch Zoltán 1996 óta a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes táncosa, 2004 óta vezetője is. 2005 óta a Komlói Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptáncpedagógusa, diplomáját 2008-ban szerezte a Magyar Táncművészeti Főiskolán. 2011 óta a Népművészet Ifjú Mestere, ebben az évben az Ormánságban végzett kutató munkájáért Martin György díjat kapott.
Szakdolgozata Kémes és Szaporca Táncai és Táncélete címmel született. A dolgozat részleteiben tárgyalja a két falu táncait, a táncokhoz kapcsolódó alkalmakat, szokásokat. Képet ad a férfi és női viseletekről, majd az ormánsági kanásztánc tanításának módszertanával is foglakozik.
Táncelőadás és táncház 16:00 órától – Pöndöly Néptáncegyüttes – Ormánsági táncok
Elmélet után a gyakorlat: tanuljuk meg együtt a régi kémesi és szaporcai táncokat! Zenekari kísérettel előadott táncbemutató és táncház.

