Épül-szépül a Szaporcai Cifraház

Szállodánk az Ormánsági hagyományok, emlékek, kulturális események közvetítőjeként nyomon követi többek között a Szaporcai Cifraház életét is, ahol időről-időre megmutatkoznak közösségi szellem és összefogás eredményei!

Így történt ez most is – a szomszédos Cún településéről ajánlottak fel különböző bútorokat a Cifraháznak, ahol szorgos munkával újjá szépültek ezek a 100 év körüli darabok!

Ilyen volt, ilyen lett. Cúnból, az egyik szomszéd faluból kaptuk ezt a harmincas évek vége felé készült tálalót. Nyolcvan évnyi használat nyomainak eltüntetése és néhány hét munka után újra él! Eredetileg flóderezett volt, majd valószínűleg a hatvanas, illetve a hetvenes években festették át, először metrózöldre, aztán zetorkékre. ? Ez utóbbi színt őrizzük meg a fehér kiemelésekkel, és visszük át a többi konyhabútorra.

 

Illetve a csodaszépen megújult kredenc mellett az elmúlt hetekben egy szintén 20-as 30-as évekbeli szék is restaurálva lett.

Megújuló karfás szék talán a húszas évekből. Keressük hasonló társait, akár karfa nélküli változatban is.

A Cifraházról egy videó is elérhető a Youtube-on, érdemes ízelítőként ezt is megtekinteni, ha esetleg felmerült bennünk, hogy ellátogatnánk az Ormánságba.