Érdekes vártúrák a Mecsekben

A Turista magazin jóvoltából egy érdekes összeállítást közlünk weblapunk blogján, mely a vártúrákra tér ki a Mecsek területén és mintegy 12 db történelmi emlékhelyet foglal magában. Érdekes programlehetőség lehet ez mindazoknak, akik Harkányba látogatnak és akik megtekintenék megyeszékhelyünk eme jellegű nevezetességeit is.

A Mecsek festői környezetben álló hajdani erősségeit, nyomokban még látszó földvárait és néhány településének történelmi falait célszerű nem „darálva” begyűjteni, hanem akár más túramozgalmakkal, egyéb kirándulásokkal összekötve kényelmesen megismerni.

  1. A 6-os út mentén fekvő Pécsvárad és a tőle északra magasodó Zengő bőven kitesz egy teljes napos programot, amelyet érdemes rögtön a Pécsváradtól délre, közvetlenül a főút mellett található, kevés élményt nyújtó Kószavárral kezdeni.
  2. A „pécsváradi vár” már egy impozánsabb épületegyüttes, amely azonban sosem volt hadi értelemben vett vár. Voltak falai, bástyái, de ezek csupán egy Szent István által 998-ban alapított monostor, illetve az itt élő bencés szerzetesek védelmét szolgálták.
  3. A pécsváradi kirándulást érdemes összekötni a Mecsek legmagasabb pontjával, a Zengővel (682 m), ahol egy vár maradványai mellett a közelmúltban átadott kilátóból elénk táruló pompás panorámát is megcsodálhatjuk. Érdemes a romok szemrevételezése és a várkód felírása után a kilátó kínálta panorámára is időt szánni, illetve akár utunkat folytatva a hegyek közé zárt, egyedi hangulatáról és gyönyörű kastélyáról híres Püspökszentlászlót is felfedezni.
  4.  A 6-os út menti Mecseknádasd fölé emelkedő dombon egy 11. században épített kis vár állt, amelyet a 13. században kibővítettek, majd gótikus templommá alakítottak. Azonban Zrínyi Miklós 1664-es téli hadjárata során a környék török erősségeit feldúlta, így Nádasd is elpusztult.
  5. Mecseknádasdtól 3 kilométerre nyugatra, Óbánya irányában, az aszfaltúról ágazik le a zöld turistaút, amelyen néhány száz méteres, meredek kaptatóval érjük el a Rékavár épphogy kivehető, közel 200 méter hosszan és 36 méter szélességben elterülő maradványait.
  6. A Mecsek északi peremén található Váralja inkább csak nevében őrzi erősségének emlékét, míg a tőle alig néhány kilométerre nyugatra fekvő Szászvár teljes pompájában tárja várkastélyát a látogatók elé.

Forrás: Turista Magazin
Fotó: Gulyás Attila