Cikksorozatunk előző részeiben olyan kiváló szálleshelyekkel ismerkedhettek meg olvasóink, mint amilyen pl. a horvátországi LittleGreenBay, vagy az ír The Wilder Townhouse is. Most a lengyel – magyar barátság jegyében evezzünk át Írországból a Balti-tenger mentén a közép-európai régióba, Lengyelország területére, annak is a fővárosába, Varsóba. Tartsanak velünk!
A lengyel állam több, mint ezer éves történelmet tudhat maga mögött. A 16. században, a Jagellók idején Európa egyik legerősebb közössége volt, 1795-től 123 éven keresztül felosztott területként Oroszország, Ausztria és Poroszország között és így csak 1918-ban, az első világháború lezártával nyerte vissza ismét függetlenségét – talán ez is a titka a két nemzet testvéries kapcsolatának.
Mai területét tekintve javarészt síkságok alkotják, a Balti-tenger partján lagúnákkal, átlagosan 173 méteres tengerszint feletti magassággal, mely csak helyenként emelkedik 300 méter fölé. A déli határon a Szudéták és a Kárpátok ölelik az ország határait, legnagyobb folyói a Visztula és az Odera, időjárása mérsékelt kontinentális, felhős, csapadékos, nyáron meleg, télen hideg. 16 megye (vajdaság) építi fel területileg.
Varsó az ország kb. közép-keleti régiójában helyezkedik el és 1596 óta az ország fővárosa, tudományos, gazdasági, kulturális és politikai központja is egyben, mely a Visztula partján fekszik. Lakossága 1.8 millió. Történelmi belvárosa az UNESCO Világörökség része is egyben.

Legújabb kiszemeltünk, a Nobu is itt található. A szálloda közvetlenül a diplomáciai negyed mellett, a Śródmieście negyed közepén helyezkedik el, mintegy a város tökéletes metaforájaként. A II. világháború során a Varsó 90%-a rommá lett, így napjainkban is a modern és a klasszikus építészet elemeinek elegye alkotja a város képét, így a Nobu-ét is. Az art deco stílusban újjáépült és egy modern szárnnyal kiegészített hotel citromfű és gyömbér illattal csábít a bejáratától az ott található gyönyörűen kivitelezett csigalépcsőn át egészen a szobákig, kiemelve az esztétikus és modern tervezési filozófiát is. Sőt, még a világhírű színészhez, Robert De Niro-hoz is köze van…


A vezetőség kiemelt figyelmet fordít a személyzet barátságos modorára, valamint hogy a kintről betérő vendégek valóban meleg fogadtatásban részesüljenek. 116 szoba ill. lakosztály, rendezvényterem, luxus környezet, wellness- és fitneszközpont, valamint a világhírű Nobu étterem fine dininggal várja minden kedves látogatóját!
Szerencsére a szálloda weboldala gazdagon ellát minket 360 fokos virtuális túrákkal, így lehetőségünk van egész részletesen bemutatni, mit is takar mindez vizuálisan.
A szobákat és lakosztályokat tekintve az alábbi lehetőségek közül választhatunk:
- Deluxe
- Classic
- Executive
- Premium
- (lakosztály) Art Deco
- (lakosztály) Zen
- (lakosztály) Nobu
- (lakosztály) Miyabi
Jó boutique hotelhez méltó módon a szobák és lakosztályok mindegyike valamilyen egyediséget is magában hordoz azon felül, hogy egyre magasabb komfort szinttel rendelkezik.
A modern szárnyban található Deluxe szobák a nyugalom érzetét keltik a természetes és helyi anyagok felhasználása, a kortárs részletek és a szállodát egyébként is végigkísérő japán motívumok, elemek miatt. Üzleti úthoz vagy egy hétvégi városnézéshez kiváló választást képeznek 2 fő részére. Ugyanez a történelmi szárnyban a klasszikus (Classic) nevet viselő szobatípus, art deco stílusban és vintage bútorzattal, a világháborút követő felújítás emlékeként.
Amennyiben emelni szeretnénk a tétet a „kilátásainkra” vonatkozóan, javasolt egy Executive vagy Premium szobatípust foglalni, ahol a modern szárny „padlótól – plafonig” stílusú hangszigetelt ablakain kinézve bámulatos látvány tárul elénk.
Lakosztályok tekintetében a belépő (de igen magas) szintet az art deco adja, mely nevéhez méltó módon az épület klasszikus szárnyán került kialakításra, nappalival és fényűző márvány burkolatú fürdő helyiséggel, valamint egy szabadon álló káddal.

A maradék 3 lakosztály közös jellemzője, hogy kivétel nélkül a modern szárny 6. emeletén helyezkednek el, így biztosítva a tökéletes kilátást onnan. Padlótól mennyezetig érő hangszigetelt nyílászárók, nappali, konyhasarok, étkezőasztal áll a vendégek részére, egy- és két hálószobás kivitelben, kifogástalan minőségben.
Ételek tekintetében a Nobu japán felhozatallal rukkol elő, melyet 7 és 23 óra között akár szobába is kérhetünk, ha az intimitás is fontos szempont az étkezésünk során. Az étteremben arra is figyelmet fordítottak, hogy kialakítható legyen ún. privát étkező helyiség is, a tolóajtók által, a bárban pedig tradicionális lengyel és szintén a japán kultúra részét képező italkínálat áll a vendégek rendelkezésére.
Jazz In The City rendezvénysorozatukkal, a Koszykowa és Wilcza utcák alatt mintegy két emelettel található Jassmine-ban rendszeresen gazdagítják a város kulturális életét a remek jazz kocertekkel, kiegészítve a már említett fine dining és japán különlegességekkel. Fúzió a javából a legjobbak között!
Nos, reméljük sikerült egy kis kedvcsinálóval szolgálnunk a tökéletes választás tekintetében, ha Varsóban járnak és a legjobb boutique hotelt keresik.
Ja igen, és ami kimaradt: mi köze Robert De Niro-nak mindehhez?
Ő az egyik alapítója a Nobu szállodaláncnak, együtt Nobu Matsuhisa japán séffel és Meir Teperrel. Így egészülhet ki egy II. világháború után art deco stílusban újraépített szálloda egy új szárnnyal és költözik a japán kultúra egy része is a nyüzsgő lengyel főváros egyik épületébe.
Vérbeli jazz stílus – talán egy kicsit úgy, mint ahogy maga Varsó is „adja”!
