Ajánlott biciklitúra az Ormánságban

Ajánlott biciklitúra témában a Természetjáró oldalán találtuk azt a remek ajánlatot, amely az Ormánság területét, Harkányt és Siklóst egyaránt érinti. A továbbiakban a weboldalról idézünk:

A dél-baranyai, Dráva menti tájegységet határolják le egyes néprajzkutatók az „ameddig a bikla ér” fordulattal. A jellegzetes helyi szoknyaviseletet nevezik így – ilyennel nem találkozunk, de szerencsére autóval sem nagyon, szinte háborítatlanul járhatjuk be ez egész Ormánságot alacsony forgalmú utakon.

Valószínűleg nem sok olyan település van hazánkban, ahol megfér egymás mellett dzsámi, ortodox templom, katolikus kegyhely, és ennek tetejébe egy vár és egy fürdő is. A túra kiindulópontja, Siklós, amilyen kicsi, annyira sokszínű városka. A „szomszéd várban”, azaz Harkányban is találunk egy fürdőt, így aki a túra után lazítani szeretne, kedvére választhat a meleg vizes élvezeteket kínáló két város közül.

Bár kiépített kerékpárutak is vannak a térségben, ezek mellett alacsony forgalmú utakon és a Dráva gátján is nagy élmény bringázni. A túra során mindenből kaphatunk egy kicsit ezek közül, így ki-ki eldöntheti, legközelebb merre szeretne tekerni. Az Ormánságba ugyanis mindenki visszavágyik, aki egyszer már járt errefelé; kevés helyen lehet ilyen nyugalmat találni kis hazánkban.

A szerző tippje

  • Siklóson a dzsámi kihagyhatatlan, ahogy a várra is érdemes szánni egy kis időt.
  • Drávaszabolcson hajókirándulásra is van lehetőség, ha jókor érkezel.
  • A fürdőruhát ne hagyd otthon, mert Siklóson és Harkányban is van fürdő.

Térkép: https://www.termeszetjaro.hu/hu/tour/kerekpartura/tekeres-a-bikla-szelen/35148858/

 

A Fekete-víz gátja szállodánk szerint is egy vérbeli, háborítatlan meditációs – természetjáró terület akár családok, akár párok, de egyedülállók számára is.

A Fekete-víz gátján remek lehetőség van rollerezni, biciklizni
A Fekete-víz gátján remek lehetőség van rollerezni, biciklizni

 

Reméljük sikerült kedvet kapniuk egy jó túrázáshoz vagy biciklizéshez akár úgy is, ha ősszel szállodánkban járnak és eltöltenének néhány nyugodt percet egy csendes, természetközeli helyszínen.