
- Az Esemény már lejárt!
Országos Kéktúrázás napja 💙🔹🔵 2025
2025.10.11. @ 08:00 - 17:00

Országos Kéktúrázás napja 2025.10.11-én – 143 csoport összesen 2583 km hosszan, egy adott napon járja be a kéktúra útvonalát, szerte az országban. A résztvevők kisebb-nagyobb távokon, szervezett csoportokban indulhatnak útnak, miközben közösségi élményt és friss levegőt kapnak. A program minden korosztálynak ajánlott, a kezdő kirándulóktól a tapasztalt túrázókig.
Országos Kéktúrázás napja 2025 – ismertető
A Magyar Természetjáró Szövetség ingyenes túranapja, amely során 143 túracsoport egy nap alatt körbejárja a KÉKTÚRA teljes útvonalát.
A több ezer embert megmozgató, 2020-ban indult rendezvény napja hagyományosan október második szombatja. Ezen a napon a résztvevő túracsoportok kisebb-nagyobb távokat megtéve összességében teljesítik a több mint 2580 km-t, tehát az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra útvonalait.
A 143 csoport nagy részét helyismerettel rendelkező szakaszfelelősök kísérik, akik segítenek a logisztika megszervezésében és a terepi tájékozódásban is. Újdonságként 2025-ben „önjáró” szakaszok is lesznek, ahol vezető nélkül, de a rendezvény részeként lehet csatlakozni a Kéktúrázás Napjához. Ezekhez a szakaszokhoz is meghatározunk javasolt találkozási pontokat és időpontokat, a résztvevők pedig az Üzenőfalon keresztül könnyen egymásra találhatnak.
A könnyebb és rövidebb túráktól a hosszabb, komolyabb szintemelkedéseket tartogató szakaszokig mindenki találhat magának megfelelőt, erőnlétéhez és kedvéhez igazodva.
A túranapon bárki részt vehet: aki épp elkezdené a kéktúrát, aki már úton van egy ideje, aki szeretne csapatban túrázni, vagy egyszerűen a közös kéktúrázás hangulatában osztozna.
A rendezvény napján a túrázó csoportok mozgását valós időben követhetjük az online térképen.
A részvétel idén is ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a regisztrált túrázók között pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki a szervezők!

Túraszakaszok: A Kéktúrázás Napján a túraszakaszok hossza és számozása nem egyezik meg a hagyományos kéktúrás szakaszokkal. A több mint 2580 km hosszú Országos Kékkört a rendezvényre 143 darab, egy nap alatt lejárható túraszakaszra bontottuk. A 10 és 30 km közti hosszúságú túraszakaszok különböző nehézségűek, érdemes a képességeinknek megfelelő szakaszt választani.
Országos Kékkör: Az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RPDDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) összessége.
Szakaszfelelősök: A túraszakaszok túlnyomó részét egy vagy több szakaszfelelős kíséri, vezeti. Ők segítenek a logisztika megszervezésében a túra előtt (az adott szakasz oldalán az Üzenőfalat figyeljétek) és a terepi tájékozódásban is a túra közben.
„Önjáró” szakaszok: Vezető nélkül, de a rendezvény részeként lehet csatlakozni a Kéktúrázás Napjához. Ezekhez a szakaszokhoz is meghatározunk javasolt találkozási pontokat és időpontokat a honlapon, a résztvevők pedig az Üzenőfalon keresztül könnyen egymásra találhatnak.
Résztvevők: A túranapon bárki részt vehet ingyenesen, az egyetlen feltétel az online jelentkezés, ezzel tudsz magadnak helyet foglalni a létszámkeretből. Ezért kérjük, ha nem tudsz eljönni, mondd le a túrád ugyanazon az oldalon, ahol jelentkeztél rá!
Regisztráció: A részvétel feltétele a regisztráció. Kérjük, ha nem vezetett túrán veszel részt, akkor is regisztrálj, és jelentkezz az adott szakaszra!
Létszámkorlát: A vezetett túraszakaszoknál 50 főben határoztuk meg a limitet. Ha egy túra betelt, várólistára lehet jelentkezni, így lemondás esetén értesítünk a sikeres jelentkezésről. Épp ezért kérjük, ha úgy alakult, hogy nem tudsz eljönni, akkor mondd le te is a jelentkezésedet a túrádnál!
