A Tizenhárom Aradi Vértanú emléknapja szomorú évforduló és egyben nemzeti gyásznap is minden év október 6-án.
A gyásznap előzményeit a reformkor eseményei adják, élükön az 1848 / 49-es forradalommal és szabadságharccal, melyet azonban 1849 őszére a császári és cári csapatoknak sikerült elfojtaniuk.
Az aradi vértanúk az a tizenhárom magyar honvédtiszt (12 tábornok és 1 ezredes), akiket a forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Bár ezen honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a „tizenhárom aradi vértanú”, illetve az „aradi tizenhármak” elnevezést is.
Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost is.
Az aradi tizenhármak:
- Aulich Lajos
- Damjanich János
- Dessewffy Arisztid
- Kiss Ernő
- Knezić Károly
- Lahner György
- Lázár Vilmos
- Leiningen-Westerburg Károly
- Nagysándor József
- Poeltenberg Ernő
- Schweidel József
- Török Ignác
- Vécsey Károly

Érdekességek:
- Az 1890. október 6-i aradi megemlékező ünnepségre a turini száműzetésében, fonográfhengerre is rögzítették Kossuth Lajos ünnepi beszédét, a hengert elvittek Aradra is és ekkor hallották először az emigrációban élő Kossuth hangját az aradi megemlékezők.
- Török Ignác szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végezhetett volna vele. Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje részletes meggondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta, és így Gróf Vécsey került az utolsó helyre.
- Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, ezért őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett, és megcsókolta annak kezét, bár ezt korabeli források nem támasztják alá.
- Golyó általi halál: Lázár Vilmos főtiszt (ezredes), Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok – a maradék 9 vértanú kötél általi halálra ítéltetett
- A helyszínre 1849-ben keresztet állítottak, melyet 1871-ben emlékkőre cseréltek.
- A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után ( 1867 ) lehetett gondolni. Mindennemű megemlékezés majd’ 18 éven keresztül tiltott volt.
A Xavin és Divina Hotel minden munkatársa nevében méltósággal tisztelgünk az aradi tizenhármak és a császári haderők által kivégzettek előtt.
Harkányban a 2023-as Terehegyen tartanak megemlékezéseket. Ünnepi beszédet és áldást mond Horváth Andrea református lelkészasszony és Ronta László katolikus esperes – plébános. Ünnepi műsort adnak a Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. Harkány város vezetése koszorút helyez el a Vértanúk Emlékfalánál.

